Már régóta készülődik a Nép Leve, hogy beleböffentsen az oktatásról szóló vitába, de most így a téli szünet utolsó napján, Újév második komor-ködös hajnalán meg is teszi. Az apropót Ceglédi Zoltán dörgedelmes írása adja, amelyet Baja Feri (nem Ferenc, Feri) és a körötte csoportosuló agybirodalom ma gyorsan ki is posztolta a Facebookon. A cikk lényege abban áll, hogy mindenért a Fidesz felelős, különösen az oktatásügyben, mert 2017. január 1-től a teljes oktatásügyet átveszi az állam.
Szögezzük le mindjárt: a Nép Leve nem a levegőbe beszél, nem a bal, jobb, libsi, közép tudós műhelyek mélyén olvas nagyon-nagyon fontos tanulmányokat, nem a sarki közértessel cseverészve tudja meg, mit érez és gondol a nép, hanem a Nép Leve magában a népben él. Most éppen egy kisváros általános iskolájában, és onnan figyeli az okosok írásait, nyilatkozatait, miközben kollégáival vállvetve átlagban naponta ötször lép be az oroszlán barlangjába, azaz odaáll az osztály elé, hogy tanítson.
Na most így nyugodtan kijelenthetjük: az oktatásügyben valóban nagy szar van, de nem az állami finanszírozás hiánya miatt, nem a központosított, gyatra tantervek miatt, de a minősíthetetlen tankönyvek sem tehetnek erről az állapotról, és jelentem, a tanárok sem. De akkor kik? Az ürgebőrbe varrt békaemberek?
Forrás: index.hu
A jó tanár nagy valószínűséggel nem foglalkozik úgy nagyon mélyen a kurzusokkal
Nyissuk fel mindenki szemét: lehet libsi, avagy balos-komcsi NAT-ot írni, jobber nemzeti kerettantervet, egykutya. Akik legyártják a dokumentumokat, azok itt is ott is felmarkolják a szakértői fizetéseket, a propagandisták propagandálják és így tovább. A jó tanárokat ezzel azonban nem igazán lehet sarokba szorítani, a rossz tanárok pedig sem a NAT-tól, sem a kerettantervtől nem lettek és nem is lesznek jobbak. Mert a tanár az órán még mindig azt tanít, amit akar, az időt úgy osztja be, ahogy akarja. Amelyik tanár ezt nem érti és nem ismeri fel, nagy valószínűséggel az a rossz tanár. Nem emberileg, hanem úgy szakmailag. Mert a tanárságban ez is ilyen furcsa: a szakmaiság és az emberség nem elválasztható. Merthogy az emberség is a szakma része. Ha egy tanár szakmailag nulla, emberként még lehet remek, és így is jó hatással lesz a gyerekekre, míg egy emberileg nagyon jó, de szakmailag nulla esztergályos soha a büdös életbe nem fog selejtesnél jobb végterméket készíteni.
Mi az, ami a tanárt megfogja és hazavágja?
Adjunk rövid bepillantás a backstage-be. A jó tanár felkészül az órára, érdekességeket gyűjt, kiteszi a lelkét, az órai ismereteket az előző órák tudására és házi feladataira építi. Óra 55-kor ellenőrzi, a you tube bejátszók pontosan be vannak-e állítva, a ppt nem akad meg, 59-kor hóna alá csapja a naplót és megindul az osztályba, amit fentebb oroszlánbarlangként említettem. És nem a szagra céloztam ezzel, mert az egy gyors szellőztetéssel megoldható. Hanem belép az önfegyelmet, a türelmet, a kitartást és a késleltetést egyáltalán nem ismerő gyerekek közé.
Már az óra eleji jelentés is kínkeserves, mert egy 18-25 fős, évek óta együtt tanuló?, dolgozó? gyereksereglet (valamiért osztálynak nevezzük őket a mai napig) képtelen 10 másodpercig csöndben végighallgatni a hetesek három mondatát. Aztán elhangzik a bűvös tanári kérés: ellenőrizzük a házi feladatot! Egy kisvárosi, jónak mondott általános iskolában 50-80%-ban nincs meg a házi, és az elmúlt óra leckéje sem maradt meg. És innentől borul minden. Hiába volt a you tube link, hiába a ppt, nincs mire továbbépíteni. Mondom, nem a rossz, unalmas tanárról beszélünk. Ezt a tanárt kedvelik, színesen tanítja a tananyagot, a gyerekek várják az óráikat. Szerencsére sok ilyen kollégát ismerek.
Hogyan tanulunk akkor?
Az iskolában a diák az órán megismerkedik az új tudással, nem megtanulja, megismerkedik!!!, lényegét tekintve megérti. Óra végén leckét kap, általános iskolában még viselhetőt és nem is ordenáré nehezet. Aztán hazamegy, kicsit pihen és megtanulja a következő napi adagot, megírja a leckét, szülei mindezt ellenőrzik, majd elküldik a gyereket érdeklődésének megfelelő különórára, sportra ki tudja, még mire.
Ugye már kezdjük sejteni, hogy hol a hiba.
A szipus cigánygyereket és rózsadombi kokós gyereket ugyanaz a cipő szorítja
A Nép Leve tanított már pénzzel kitömött 12. kerületi magániskolában, végtelenül liberális helyi tanterv alapján, tanított már 8. kerületi, halmozottan hátrányos helyzetű közösségben is, és most pedig vidéki kisváros általános iskolájában. Érdekes módon mindegyik típusú iskolában azok a gyerekek teljesítenek jól, akik otthon is tanulnak, akik mögött ott állnak a szüleik. Érdekes módon az elhanyagolt, estig magára hagyott gyerek mindenütt kallódik kortól és szociális helyzettől függetlenül. A ma iskolában ülő gyerekek többsége magát neveli, nincs felnőtt építő-segítő kontroll alatt, nem foglalkoznak velük otthon, hanem csak etetik és felöltöztetik őket és ezt hívják szerető gondoskodásnak. A mai gyerekek többsége nem tanulnak otthon párbeszédkultúrát, mert nincs otthon senki, akik beszélgetnének egymással, akik mintát adhatnának. A mai gyerekek nem tanulnak toleranciát, mert a toleranciát senki sem tartja értéknek csak a sikert. Magyarországon pedig a sikeres és a toleráns szavak ellentétes értelműek.
A gyerekek szinte kivétel nélkül nem tudnak késlelteni, ami azt jelenti, hogy nem tudják megvárni, hogy valaminek eljöjjön az ideje. Például amire nagyon vágyom, azt Húsvétra, karácsonyra vagy a születésnapomra kapjam meg, nem, mindent azonnal és feltétel nélkül. Ismerős az eset? Gyerekek bevásárlóközpontokban isszák az üdítőt, anyuka pedig bemutatja pénztárban az üres üveget. Tényleg nem bírja ki a gyerek, hogy csak a fizetés után, az autóban igyon? Tényleg, ha nem kapja meg azonnal az üdítőt ott a hiper-szupermarketban, akkor kiszáradás veszélye miatt infúzióra kellene kötni a kisdedet? Vagy más: az önállóságra nevelés nem azt jelenti, hogy egyedül hagyom a gyereket, hanem megtanítom arra, ami már az ő dolga kell, hogy legyen. Példa: harmadikos gyereknek a szülei akasztják fel a kabátot a fogasra az iskolában. Tanító néni jelzi, nem kellene ám ezt…Válasz: mérges szülői tekintet. Tényleg egy 9-10 éves gyerek nem tudja ezt a bonyolult feladatot egyedül megcsinálni? És ez csak a felszín.
Magyar Bálint, Hiller István, Balogh Zoltán ti nem számítotok
A kedves ellenzék és a kormányzat boldogan egymásra borulhat, mert klassz munkát végeztek. Ugyanis lehet ostorozni a mostani kormányzatot, lehet mutogatni és közben azt üvöltözni, hogy a kormányzat ne mutogasson visszafele, de az általános iskolák alsó tagozatában már azok a gyerekek járnak, akiknek a szülei a rendszerváltás utáni időben jártak többet iskolába, akik gyerekként azt tapasztalták, hogy a szüleik nincsenek otthon, így ez lett a szülői minta is, és ez az, ami az iskolába járó generációra igazán rányomja a bélyegét. Éppen ezért a PISA felmérés sem az oktatás színvonalát mutatja, hanem a családok teljes hiányát, amely óvná és védené a gyereket, felkészítené a felelősségteljes életre, és megmutatná nekik, hogy befektetett munkának van eredménye, ha nem is azonnal, de idővel biztosan.
Ha tényleg változást akarunk, akkor…
Szóval, kedves okosak, tudósok, szakértők, propagandisták, ha tényleg változást akartok, akkor arról beszéljetek, hogy általános iskolában minden szülő napi egy órát, és ennyi elég ám! – napi egy órát foglalkozzon a gyerek tanulmányaival, érdeklődési körével. Ha mindez megtörténne, akkor szép lassan születnének a közös eredmények, akkor fontos lenne az, hogy ki, mit tett le az asztalra és azért mit érdemel. Akkor újra osztályok lennének, szülőkkel, felnőtt-gyerek közösségek épülnének valódi értékek mentén, amelyben az ügyes kezű, magas manuális intelligenciával rendelkező srác és lány épp úgy megtalálná a helyét, mint az okos, szemüveges, tesiből bénácska fiú. Ha így lenne, akkor a szülők látnák, hogy a tanárok jót akarnak, és partnerként tekintenének rájuk. A tanárok pedig másra sem várnak, vegyék már észre, hogy ők jót akarnak és nem hatalmat, meg kormányzati pozíciókat.
És tény az is, hogy ez komoly veszélyt jelent. Mert ha a családok közösségi értékek mentén épülő életbe kezdenének, akkor szép lassan kiderülne, hogy lényegét tekintve mind a jelenlegi kormányzat, mind a jelenlegi ellenzék csak nehezíti a mindennapokat, és hát ekképpen nem igazán van rájuk szükség.
