Felizgultan érkezett a Nép Leve az I. Győri Böllérnapokra. A verőfényes délutánon a győri Aranypart teljes pompájában ragyogott, azaz minden adott volt a malacvisításhoz, a vércsorgáshoz, a kolbásztöltéshez, a nagyhangú böllérek versengéséhez.

A  böllérspeaker artikuláltan hörgését és a sült hús csábító illatát már a Dunakapu téren arcunkba vágta a szél, és a Nép Leve boldogan nyugtázta, hiba itt nem lesz. Aztán ahogy közeledtünk, egyre fakultak a színek.

A böllérspeaker nem tagbaszakadt, könyékig véres, szörme kucsmás férfiember, hanem egy jóvágású úr volt, aki éppen a mangalicák kialakulásának históriáját ecsetelte a lézengő győrieknek.

A tenyésztői emlékezet szerint a mangalicákat az Úristen akképpen formálta hungarikummá, hogy korábbi századokban a disznóvásárokra érkező szerb kondák és kondások a Bakonyban szálltak meg, és megesett, hogy ezek a szerb, dús szőrzetű disznók nem egyszer hágtak magyar, csupasz és rózsaszínű disznókkal. A Bakonyban maradt magyar kocák, pedig valami szőrős, göndör, ritkás, de hosszú szőrűt ellettek. A gazdák nagyon megrémültek ezektől az ördögfattyaktól, de kidobni nem akarták őket, inkább felnevelték. Aztán pedig kísérletezni kezdtek, és addig-addig próbálkoztak, míg a lényt el nem nevezték mangalicának, és azt mondták rá, ősi magyar fajta.

Na, ebből egy darabot sem láthatott a nagyérdemű, sőt böllérszerűre is csak a Nagycsaládosok Egyesületének sátránál akadtunk. Más egyéb disznóra pedig egyáltalán nem, leszámítva egy nyársra szúrt sovány malacot.

 Ez volt az egyetlen malac a vidéken

A teret a rendezők úgy gondolták el, hogy a nép majd középen, a sörpadokon lakmározik körülvéve az árusokkal, de a sörpadok megközelíthetetlenek voltak a sártól, és a rendezők közül senkinek sem jutott eszébe semmi eredeti, hogyan szüntessék meg a dagonyát. Igaz, nem is kellett, mert leginkább kürtöskalácsot és sajtot lehetett enni, ahhoz meg nem kell sörpad.

A rendezvény leglátogatottabb pontja a nagycsaládosok standja volt, ahol legalább 10-en is álltak. Itt még láthattunk vért, bár az asszonyság szicíliai köténykéje akár egy olasz maffialeszámolás utolsó jelenete is lehetne, amikor is az ellenséges családtagot éppen visszatöltik saját bőrébe.

Ez a jelenet is könnyen félreérthető: két ügyes kezű fiatalember éppen a kolbásztöltőből barkácsol egy vállról indítható rakétát.

A rendezvény legszánalmasabb eleme azonban mégiscsak az autentikus baromfiudvart bemutató installáció volt. Az ötletgazdának sikerült egy mini gémeskutat ötvözni raklapokból összetákolt labirintussal, amelyben egy  szalmával kitömött zsákból készült disznóra egy nyulat és két gyöngytyúkot eresztettek rá.

Ez az installáció úgy végig vert a Nép Levén, hogy több szót már nem is talált.

Azonban mégis igyekszünk biztató hangon zárni bejegyzésünket: üzenjük a szervezőknek, hogy a rendezvény pozitív tartalma az, hogy jövőre van hová fejlődni, a rendezvény nem játszotta ki az összes aduját, de magunk közt szólva idén a nulla elérhetetlen távolságnak tűnt.